Trafiq


Area 460 m²

Location Budapest

2012-ben nyitott meg a Tarfiq bár az éjszakai élet terén felvirágzó V. kerület egyik zászlóshajójaként. A hely belsőépítészeti koncepcióját illetően Franciaország 20-as, 30-as évekbeli bohém szórakozási kultúrájából merítettünk: fülledt, sejtelmes hangulatú belső terek, súlyos bársony függönyök, kopott tükrök, meleg fényt árasztó megvilágítás.

trafiqu-3046

trafiqu-3551

A 460m2 – es, felszabdalt, nehezen beépíthető ingatlan adottságait előnyösen szerettük volna kihasználni: váratlan, meseszerű átjárásokkal egy olyan térsort alakítottunk ki, melyben minden egység önálló funkciót lát el, saját karakterrel bír, a helynek azonban kialakul egy mozaikszerűen építkező, önálló karaktere. A terek dramaturgiailag felépített logika szerint követik egymást, az anyaghasználat és bútorozás tekintetében is egyfajta fokozatosság figyelhető meg a tánctér, mint fő rendeltetési egység felé közeledve. Egyre keményebb, nyersebb anyaghasználat követi az igénybevételek változását. Az utcafront felől a vakolattól gondosan megtisztított, szépen rakott téglaboltozatos terek központi elemei a pultok, melyek látszó ón forrasztással kialakított vörösréz könyöklőikkel, illetve Eszterházy Gábor által egyedileg készített ultramarin kék és bordó színekben úszó kerámiaburkolatos frontjukkal kellően felhívják magukra a figyelmet. Az egyéb felületeken megjelenő bézs, óarany, bordó, méregzöld színárnyalatok és az igényesen megformált részletképzések eleganciát sugároznak, melyet a látszó gépészeti kialakítás és a szépen felújított ipari lámpák ellenpontoznak.

trafiqu-3565

trafiqu-3571

trafiqu-3671

Ez a kettősség vonul végig a termeken, míg el nem jutunk a dramaturgiai tetőfokot jelentő tánctérhez, melyet a hatalmas éjszakai igénybevételnek megfelelően alakítottunk ki. Több rétegben festett, majd visszamosott falak illetve az akusztikai igényeket kielégítő perforált gipszkarton felületek váltják egymást. A tánctérről nyílik a a bársonyfüggönnyel leválasztott VIP lounge, melynek elegáns megjelenését a kopott bőr kárpitozású süppedős kanapék és a falakon megjelenő, tükrökkel vizuálisan sokszorozott és a megvilágítás által színes fényben úszó kalligráfia adja. Grafikus kollégánkkal a tervezés kezdetétől fogva szoros együttműködésben dolgoztunk. A grafikai arculatban megjelenő betűtípusok egyedisége és összképe a belső terek és a hely egészének viszonyával is megfeleltethető. A központi tánctér nappal a hatalmas felülvilágítón keresztül beáramló fénynek, a növényzetnek, illetve a kerti jellegű, fenyődeszkákból épített bútorzatnak köszönhetően kellemes belső kerthelyiségként üzemel.

trafiqu-3003

trafiqu-3578

trafiqu-3600

trafiqu-3590

trafiqu-3607

trafiqu-3619

trafiqu-3637

trafiqu-3646

trafiqu-3628



Close project